Mi amore, Caravaggio...

Odavagyok Caravaggio-ért (itt is odavoltam, és itt is), és ahogy eddig tapasztaltam, nem csak én. Ő az a művész, akivel a legkevesebb kompromisszum árán lehet azonosulni. A festészete magával ragadó, bevonja képeibe a nézőt is, alkotásai mentesek a barokk cicomától. Kifinomult megoldásai rabul ejtik a műértőket, de a piszkos talpak és átizzadt ingek révén az egyszerű kortársak is átélhették a festményeit. 

Caravaggio iránti lelkesedésemből kifolyólag az elején szerettem volna megnézni a kiállítást, és mint egy kisgyerek izgultam a biztonsági ajtó előtt beengedéskor. Az első kép, amit megpillant az ember Caravaggio Fiú gyümölcskosárral című műve. Lenyűgöző! Én teljesen kivoltam! És még hátra volt 8 Caravaggio-mű és persze az egész kiállítás. 

A teremsor az itáliai barokk és rokokó művészetet mutatja be, azok legkiemelkedőbb képviselői által. Caravaggio mellett rám Pompeo Batoni rokokó festészete tette a legnagyobb hatást, imádtam Canaletto és Francesco Guardi vedutáit, nagyon örültem Gianlorenzo Bernini és Rosalba Carriera portréjának. Kicsit sajnáltam, hogy Cristofano Allori-tól és Annibale Carracci-tól csak egy-egy mű került Budapestre, és hiányoltam (keveselltem) Tiepolo-t is. Az viszont nagyon jó volt, hogy Orazio és Artemisia Gentileschi is elég nagy szerepet kapott a kiállításon. És bár nem vagyok oda Guido Reni teátrális és mesterkélt műveiért, de Caravaggio ellenpontjaként jó volt látni néhány képet tőle is. A legnagyobb rejtélyt a Kék Farmervásznak Mestere jelentette, aki hipszter művészneve mellett az Utcagyerek lepénnyel című festményével pozitív benyomást tett rám.